2018. április 18., szerda

Anyák napi ajándék: sziluettes szívecske

Általában jellemző rám, hogy szeretek mindent időben (inkább korábban mint később) elkészíteni, leadni. Mindig arra gondolok, hogy bármi közbe jöhet, és akkor kapkodni kell a végén. Talán akkor vésődött ez belém, mikor száz évvel ezelőtt éppen akkor voltam táppénzen, amikor az anyák napjára kellett volna készülni. A napközis kolléganő helyettesített talán 3 hétig, és ő gyakorolta a műsort. Arra már nem emlékszem, hogy ajándék készült-e vagy sem. Mindegy.

Szóval a hét elején kiosztottuk a gyerekeknek a verseket, énekórán elkezdtük tanulgatni a dalokat, és ma a technikaórán el is készítettük az első ajándékot.
Sikerült egy olyan munkadarabot találnom, ami kicsit különleges, mutatós, de nem olyan nehéz, hogy minden elsős és másodikos könnyedén megbirkózhasson a feladattal. Természetesen egy kis segítségre volt szükségük ( az arc részét mi nyírtuk ki a kolléganővel, mert féltem, hogy a finom részeknél belenyírnának), de sablon alapján a fej többi részét, a hajat és a szívet olyan ügyesen kinyírták és felragasztották, hogy 45 perc alatt szinte mindenki kész is lett.

Ez a kulcstartó lett újragondolva, leegyszerűsítve:

FORRÁS




Ilyen gyerekmunkák születtek:




A sablon a forrásnál megjelölt oldalon is megtalálható, de a biztonság kedvéért én is megmutatom. (Jártam már úgy, hogy évek múltán kerestem valamit, de eltűnt a forrásnál megjelölt oldalról. Itt viszont meglesz.) 


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!




6 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos, ügyesek a "gyerekeid" is! Ilyen kedves ajándékot meglátva az anyukák biztos sírva fakadnak. Bár még a mai napig is egy csokor virággal a kezükben orgona ágát énekelve és én már pityergek .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, drága Éva! Bevallom őszintén, hogy még csak keresgéljük a dalokat, de némelyiknél már most tudom, hogy nem szabad majd a szövegre figyelni, mert akkor sírás lesz a vége.Ismered Koncz Zsuzsa: Köszönöm című számát?

      Törlés
    2. Arra is tudnék sírni az biztos!

      Törlés
    3. Nagyon szèpen köszönöm az ötletet! Holnap mi is megpròbàljuk elkèszìteni a kis osztàlyommal! 😊

      Törlés
  2. Nagyon szívesen. Kedves vagy, hogy megköszönted, te vagy az egyetlen, bár a Facebook-on többen meg is osztották. Biztosan sikerülni fog nektek is! :D

    VálaszTörlés