2018. január 1., hétfő

A 4 dimenzió viadala: 1. forduló - Kicsi, közel

Az elmúlt tanévben ismét az a megtiszteltetés ért, hogy én állíthattam össze az Abacusan Stúdió levelezős vetélkedőjének alsós tanulóknak szóló feladatsorát, ahol a résztvevők a négy dimenziót  (a közel, távol, fent és lent) ismerhették meg játékos formában. 
A sok teendő közepette ezek megjelentetését itt a blogon addig-addig tologattam, halogattam, hogy a végén nem kerültek fel. Ezt a hiányosságot szeretném most pótolni, a feladatok a közreadásával. A Stúdió honlapján megjelent feladatsort ITT találjátok.


Ebben a fordulóban nem indulunk hosszú felfedezőutakra, mint korában, hanem itt maradunk a közelben, Magyarországon, és megismerkedünk hazánk néhány nevezetességével, jellegzetességével. Nálunk nincsenek több ezer méter magas hegyek, nincsenek tengerek, mégis nagyon szép az országunk.


1. Hol is máshol kezdhetnénk barangolásunkat, az ismerkedést, ha nem Budapesten? Azt tudtátok, hogy fekvése, szépsége miatt Európa egyik legszebb fővárosa? Egyéb ismeretekre is szert tehettek, ha az alábbi táblázat szavait felhasználva megfejtitek a kódolt mondatokat!



A
B
C
D
E
1
Hazánk
hidak
,
.
legrégebbi
2
Várhegy
Budát
fővárosa
északra
Széchenyi
3
és
Közülük
Lánchíd
A
partján
4
össze
a
Pestet
Gellért-hegy
Budapest
5
városa
várost
két
emelkedik
Duna
6
osztja
részre
tőle
karcsú
kötik


A1,  C2,  E4,  D1       ______________________________________________________________
D3,  B5,  B4,  E5,  C5,  B6,  A6,  D1     ________________________________________________
________________________________________________________________________________
D3,  E5,  E3,  D5,  B4,  D4,  C1,  C6,  D2,  B4,  A2,  D1   __________________________________
________________________________________________________________________________
B2,  A3,  C4,  D6,  B1,  E6,  A4,  D1           ______________________________________________
________________________________________________________________________________
B3,  E1,  B4,  E2,  C3,  D1___________________________________________________________
E4,  B4,  B1,  A5,  D1           __________________________________________________________

                                                                                                                                 10 pont / ____ pont



2. Írjátok be az alábbi budapesti nevezetességeket a keresztrejtvény megfelelő helyére! Ha a számokkal jelölt betűket sorba beírjátok, egy fontos fogalom nevét kapjátok.    


                                                                                                                                12 pont/ ____ pont


3. Az UNESCO 1972-ben elfogadott Világörökség Egyezményének célja az emberiség kiemelkedő értékkel bíró kulturális és természeti örökségének óvása, megőrzése a későbbi generációk számára. Nevezzétek meg az itt látható természeti értékeket, majd a számok segítségével jelöljétek a térképen, hogy hol találhatók!



      16 pont / ____ pont



4. A Balaton -„a magyar tenger” - Közép-Európa legnagyobb tava, Budapest mellett az ország turisztikailag leglátogatottabb területe. Keletkezéséről sok monda született. Egyet most ti is megismerhettek ezek közül.


A Balaton keletkezése

Valamikor réges-régen élt Bakony erdejében egy hatalmas sárkány, Mind a huszonnégy fejéből lángcsóvák csaptak ki, ha nem kapta meg napi táplálékát: huszonnégy gyönyörű lányt. Egy napon aztán a környék legerősebb legényének, Balatonnak a mátkájára került sor:
- Nem, a mátkámat nem adom a szörnyetegnek, megvédem tőle az életem árán is!
Eltelt egy nap, eltelt kettő, három, a lány csak nem érkezett, és ezért az egész vidék zengett a sárkány üvöltésétől, beleremegtek a Bakony összes fái is. A tizenharmadik napon aztán a förtelmes állat tüzet okádva kitört barlangjából, és a földet kaparta. Szempillantás alatt hatalmas meder keletkezett, melyből forrás tört fel. Másnapra a hegyek aljában kis tavacska kéklett. A megdühödött sárkány Balaton mátkáját követelte. A legény elbúcsúzott mátkájától, mindkét kezébe szablyát fogott, csónakba ült és átevezett a sárkányhoz:
- Ha a közelembe jössz, az életeddel fizetsz, Balaton!
De a vitéz nem fordult vissza, és hamarosan ádáz küzdelem kezdődött. Hulltak a sárkányfejek, nagyot csobbant tőlük a víz, de a maradék fejek lángnyelvei mindig jobban égették az ifjú testét. Az utolsó levágott fejjel együtt Balaton is holtan zuhant a habokba. Az emberek az ő tiszteletére nevezték el a tavat Balatonnak.

a, Olvassátok el a következő állításokat és karikázzátok be a megfelelő állításhoz tartozó betűt! Visszafelé olvasva egy szót kaptok megfejtésül. Hogyan köthető ez a szó a Balatonhoz?



Igaz
Hamis
Valamikor régen a Bakony erdejében élt egy sárkány.
Ny
Ty
Tizenkét feje volt ennek a sárkánynak.
Ö
O
Napi tápláléka 24 alma volt.
Zs
Cs
Egy napon dühében a földet kaparta, így keletkezett egy meder.
A
Á
Másnapra kis folyó lett belőle.
B
D
A legény és a sárkány között ádáz küzdelem folyt.
A
Á
Balaton legyőzte a sárkányt, és boldogan élt mátkájával.
G
B

Megfejtés:________________________________________________________________________
                                                                                                                                  10 pont / ____ pont

b, Melyik szónak mi a jelentése? Melyik képen látható? Írjátok a szavak utáni vonalra a megfelelő számokat és betűket!


5 pont / ____ pont


5. Olvassátok el az alábbi szövegeket és oldjátok meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! (A térképvázlat segít a megoldásban.)

Martin a szüleivel körutazást tett Magyarországon. Először az unokatestvéréhez utaztak Kecskemétre, majd a nagymamájához mentek Debrecenbe. Onnan Hajdúszoboszlóra utaztak nyaralni. Hajdúszoboszlóról Mogyoródra autóztak, hogy a Hungaroringen megnézzék a Forma 1-es versenyt. Onnan hazamentek.



a, Honnan indultak Martinék?             _______________________
                       b, Hány kilométert utaztak?            _______________________
                                 3 pont / ____ pont
                       

Martinék családja Debrecenben kipróbálta az új villamost. Az egyik állomáson mind a négyen, több utas kíséretében felszálltak a villamosra. A második állomáson 62-en szálltak fel, de előtte 38-an leszálltak. A harmadik állomáson a családon kívül még 45-en szálltak le, és felszálltak 87-en. Így 125-en utaztak tovább.

A család tagjain kívül hányan szálltak fel az első állomáson?
_______________________________________________________________
  5 pont / ____ pont


6. Budapest, Debrecen, Miskolc és Szeged mellett még négy vidéki városban, Sopronban, Nyíregyházán, Pécsett és Szombathelyen is járt valaha villamos.

Kössétek össze a városok nevét a villamos vonalak megnyitási és a megszüntetési időpontjával!
                                                                                                                                    8 pont / ____ pont




7. Ezen a képen sok furcsaságot láttok, ha jó alaposan megnézitek. Vajon sikerül észrevennetek az összes hibát? Ha megtaláltátok színessel karikázzátok be!




                                                                                                                                    8 pont / ____ pont


8. Ha az országot járjátok, folyóval sokfelé találkozhattok. De vajon milyen halak élnek a víz alatt? Mely halakra ismertek rá az alábbi leírásokból? Írjátok a nevüket a vonalra! (Segítenek a képek.)



a, Őshonos vagyok a Dunában, a kutatók szerint a fajom a Duna medencében alakult ki. Kettős hátúszóval rendelkezem. ________________________

b, Gyorsan és jól úszom, édesvízi cápának is neveznek. Kormos István szerint én vagyok „a Duna, és minden vizek ura”, tudományosabban Esox lucius. _________________________

c, Úszóim élénkvörösek, testem oldalról lapított. Az egyik népdalban csak engem fogtak ki a halászok. _________________________

d, Egyéb neveim: doktorhal, cigányhal. 2016-ban elnyertem az "Év hala" címet. Testem zömök, hátam sötétzöld vagy sötétbarna, oldalam világosabb. _________________________

e, A világ legnagyobb méretű halfaja vagyok. Csupasz testemen nagy vértpikkelyek sorakoznak, s a fejemen is csontos pajzsokat viselek. Az orrom elég hegyes, és van néhány bajuszszálam. ________________

f, A magyarországi halak „óriása” vagyok. Fejem nagy, erősen lapított. A felső ajkamon 2 hosszú bajuszszálat viselek, farkam hosszú, nincsenek pikkelyeim. ________________________

                                                                                                                                    6 pont / ____ pont



9. Bár a kutyák az emberek hűséges barátai ebben a feladatban az egyes fajták nem szívelik fajtatársukat. Osszátok fel a területüket négy mezőre úgy, hogy mindegyikben legyen egy-egy komondor, kuvasz, puli és vizsla is.



 4 pont / ____ pont


10. Köztudott, hogy a bolhák szívesen fészkelik be magukat a kutyák szőrébe, de mivel nagyon kicsik, alig vesszük észre őket. Mikroszkóp alatt viszont óriásinak tűnnek. Ha a környezetünkben található tárgyakat tennénk mikroszkóp alá, felismernétek azokat? Mindjárt kiderül. Mit láttok az alábbi képeken? Írjátok a nevüket a vonalra!


                                                                                                                           7 pont /____ pont


11. Kalandozásunk végére értünk. Utolsó feladatként azt kérjük, hogy készítsétek el valamelyik feladatot kreatívan! Lehet az egy nevezetesség makettje, jármű, vagy egy állat, esetleg egy meseillusztráció! 
                                                                                                                                     6 pont/ ____ pont



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése