2016. október 22., szombat

Római számok gyakorlása dobókockás játékkal


Nálunk a múlt héten volt anyag a római számok felismerése és gyakorlása, amihez most egy dobókockás játékot vittem. Remélem, van, aki még előtte áll, és tudja használni!
Előkereshettem volna a régebbi dolgaimat is, de mivel erre a játékra véletlenül akadtam rá, nem töltöttem az időt a korábbi képkirakó újbóli nyomtatásával és nyirkálásával, hanem  ezt választottam. Jó döntés volt, mert a gyerekeknek nagyon tetszett. Ha lamináljátok, és alkoholos filccel írnak rá a gyerekek vagy mondjuk a logikai készlet kis elemeivel takarják le, többször is felhasználható egy játéktábla.

Az eredeti szabály szerint az győz, akinek 4 van egy sorban, de az nehezen jött volna órán össze, így adott idő alatt kellett dobni és "konvertálni".

4 fős csoportokban játszottak a tanulók, egy játéktáblát használva. Mindenki választott egy színes ceruzát, amivel a táblán bekarikázta azt a római számot, amit a dobás értékének megfelelő oszlopban talált. Először arra gondoltam, hogy akkor karikázzák be a számot, ha jót mondanak, de rájöttem, hogy ezt nem tudom ellenőrizni, akárhogy is járkálok köztük, és nem biztos, hogy a csapat többi tagja tudná a hibás megoldást javítani. Ezért azt találtam ki menet közben, hogy rögtön karikázzanak, és a számot írják mellé arab számokkal. mikor letelt az idő, összeszedtem a papírokat, és átnéztem, hogy ki hogy dolgozott. Nem tudom, hogy a feladat volt-e könnyű, vagy a gyerekek ennyire tudják a római számokat, de talán 2 tanulónak volt egy-egy hibája, és általában 6-7 kört játszott egy-egy csapat.


FORRÁS

A "FORRÁS" szónál szereplő oldalon egyéb ötleteket is találhattok, úgyhogy nézzetek szét ott is!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése