2016. október 29., szombat

Almakoszorú papírcsíkokból

Úgy látszik ez a tanév az egyszerűség jegyében fog eltelni, de ugye egyrészt a negyedikes technika anyag is olyan, hogy szinte kitölti az egész órát (bár általában a gyerekeket nem érdekli), másrészt én is el vagyok havazva, így komolyabb projektekbe nem is gondolkodom még egy darabig.
A Krokotak-ot mindig is nagyon szerettem, hiszen az egyszerűtől a kicsit bonyolultabbig mindig találtam rajta ötleteket. Most is volt már lementve néhány, így vagy két hete (olyan régen volt, hogy már nem is emlékszem) almákat készítettünk, majd abból koszorút. A kivitelezéshez jól jöttek a sajtosdobozok, de kivételesen most a peremükre volt szükség. Nem is tudom, mennyi idő alatt készült el egy-egy alma, csak azt láttam, hogy a gyerekek hamarabb az asztalomnál álltak a papírcsíkokért és a levelekért, mint mire én elkészültem volna vele. Az idő rövidsége miatt én nyírtam, az ő feladatuk volt a ragasztás. Jól mutat most az egyik koszorú az ajtón, a többi meg az egyik padon, különálló almákként..

FORRÁS




Én a vonalzó szélességét vettem alapul a méretnél, mert így nem kellett a bejelölgetéssel foglalkoznom.  Mivel nem néztem meg itthon pontosan a levél helyét, annyi változtatás történt, hogy mi teljesen a tövéhez ragasztottuk. A kész almákat ragasztópisztollyal rögzítettem a sajtosdoboz alapra.Ugye, milyen jól mutat?





  Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése