2016. június 4., szombat

Szakkörösökkel kirándultunk

Kicsit unalmasan hangozhat, de megint azzal kezdem a mondandómat, hogy időhiány miatt nem tudtam írni róla. De így van.
A második félévben 14 tanulóval egy pályázatnak köszönhetően szakkört vezettem. Ennek a szakkörnek a lényege az volt, hogy ismerkedjünk a tudomány és a technika vívmányaival,  és erősítsük a tanulókban a természettudományos, technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciáikat. Ehhez kaptunk különféle eszközöket, de mi magunk is alkottunk, illetve tanulmányi kiránduláson vettünk, veszünk részt. Majd ezekről is beszámolok a későbbi posztokban.
Amiről most szeretnék írni, az az egynapos lillafüredi, illetve miskolci kirándulásunk volt.
Az osztálykirándulások alkalmával visszatérő úticélunk Miskolc és Lillafüred, mivel közel van, érdekes látnivalókat, programokat tudunk nyújtani a gyerekeknek. Ezért esett most is a választásom erre a két helyre, csak más programokkal.

Most a lillafüredi Kohászati Múzeumba és a Diósgyőri Papíripari Múzeumba látogattunk el. 
Mivel korábban érkeztünk, volt idő egy kis sétára, így a Palota szállót, a függőkertet és a vízesést is megcsodálhattuk, de láttunk szarvasbogarat és szalamandrát is.

  





10 órakor kezdődött a Kohászati Múzeumban egy múzeumpedagógiai óra, ahol a középkor technikai forradalmáról hallgattunk meg egy érdekes előadást, majd megtekintettük a vaskohászathoz nélkülözhetetlen szilárd tüzelőanyag fejlődését. Diorámákat láttunk az ércekből való fémkinyerés fejlődéséről, régészeti fémleleteket, nagyolvasztók makettjeit, és  sok-sok érdekes dolgot. Két működő makettet ki is próbálhattak a gyerekek.












Dél körül érkeztünk a Diósgyőri Papíripari Múzeumba. Itt egy kedves hölgy volt a vezetőnk, aki nagy odaadással mesélt nekünk a papírgyártás történetéről, ami minden gyermeket magával ragadott. A képek, makettek, ábrák révén megtudtuk, hogy a kínaiak 105-ben készítették az első papírt, hogy milyen minőségellenörző eszközökkel, hogyan ellenőrizték a papír minőségét, valamit megnéztünk egy kisfilmet is, amely a jelenlegi gyártási folyamatot mutatta be. A tárlat részét képezte egy bankjegy kiállítás, amely az 1920-tól Diósgyőrben gyártott papírra készült bankjegyeket mutatta be. 

A földszinten egy korhű berendezéssel felszerelt XVIII. századi papírmerítő műhelyt láttunk, és próbálhattuk ki a kézi merítésű papírkészítés egyes lépéseit. 
Nemcsak a gyerekeknek, de nekem is nagy élmény volt ez a kirándulás, és mondtam is a kollégáknak, hogy ha legközelebb Miskolcra kirándulunk, ezt a két múzeumot feltétlenül nézzük meg. 






 


   

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, látogassatok el Ti is a két múzeumba, hogy feledhetetlen élményeket szerezzetek gyermekeitek, tanítványaitok és nem utolsó sorban saját magatok számára!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése