2015. január 4., vasárnap

Középpontban: 2015 - matematika és rajzórán

A mai napot többek között arra is használtam, hogy keresgéltem feladatokat a következő napokra, hetekre. Holnap matek órán mind a két osztálynak színes gyakorlás jön, amibe tökéletesen illeszkedik az elképzelésem, miszerint számoljunk úgy, hogy közben az új év is benne legyen a feladatban. 
Először az elsősöknek találtam egy összeadós feladatot, ami nekik tökéletes. Magyarosítottam, így mindenki számára érthető lesz.

Itt az eredeti:

FORRÁS

Ez pedig a magyar "változat":


Persze rögtön találtam egy másikat is, de amennyire ügyesek, szerintem ezt is ki tudják majd színezni a tankönyv feladatai mellett. Ehhez hasonlót tavaly is színeztünk a korábbi osztályommal. Akkor változtattam a feladatokon, mert egy ehhez hasonló túl egyszerűnek bizonyult volna egy negyedikes gyereknek.




A másodikosoknak is találtam egyet, ami nagyon megtetszett, de pps-es volt, így a megoldást felhasználva egyszerűbbnek tartottam, ha magam írok hozzá feladatokat. Összevont osztályban ennek könnyebb a kivitelezése. (A forrás szóra kattintva letölthetitek a különböző pps-eket, amivel élvezetesebbé tehetitek a gyakorlást.)

A százas számtáblát, illetve az összeadást, kivonást tanultuk a szünet előtt, így szerintem ez jó lesz a visszazökkenéshez. A feladatok nehezebbek, mint a pps-es de azért nem vészes. Holnap kiderül, mennyire is lett nehéz. Az üres számtáblát a Google segítségével kerestem, de a bemutatóban is van, csak úgy gondoltam, jobb minőségű lesz, ha egy jpg-s képet használok.


Google


És itt van a megoldás a bemutatóból:
FORRÁS


Mivel rajzóra is lesz holnap, erre is készülnöm kell. 
A Facebook oldalamon már korábban mutattam azokat a naptárakat, amit a Krokotak-on találtam. Pár éve már színeztünk hasonlót az akkori osztályommal, így gondoltam, most is legyen egy ilyen. Nem tudom még, hogy melyiket fogom kinyomtatni, mert kettő is tetszik a négyből. Ez talán egyszerűbb,...

FORRÁS

... de ez az absztrakt jobban tetszik, mutatósabb. Színeztünk már ehhez hasonlót egy korábbi alkalommal, ami akkor nagyon tetszett a gyerekeknek. 




Egy másik kedvenc oldalamon pedig a fentebb mutatott összeadós színezős rajz mellett ezeket a színezős, illetve kirakós feladatokat találtam. Ez lehet egy másik rajzóra feladata.

FORRÁS







Már csak választani kell, aztán jöhet a kivitelezés. Nektek melyik tetszik? 

Jó játékot, kreatívkodást és nem utolsó sorban jó tanulást! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése