2014. április 4., péntek

Nyuszi szív formából

Majdnem egy éve, anyák napja előtt írtam azt a bejegyzést, melyben szív formából készült állatkákat mutattam. Akkor én Ovivarázs katicáit készítettem el, és azzal díszítettem a termet. 


Nem is emlékeztem, hogy nyuszi is volt az állatkák között. Most (egy újonnan felfedezett oldalon) ismét ráakadtam, sőt két hasonlóra is. Legnagyobb örömömre most sablon is volt hozzá. Persze nem nagy ördöngösség szívet rajzolni, de azért így egy fokkal könnyebb dolgom volt.
Tegnap rajzórán olyan ügyesek voltak a gyerekek, hogy miután elkészültünk egy virágzó ágat ábrázoló kép festésével, maradt elegendő idő ennek az elkészítésére is. Nem határoztam meg, hogy milyen színt használjanak, így készült nyuszika a szivárvány minden színében (szinte). 


A régi ismerős...

... és a haverok.






A mi munkáink:










A szakkörön a nagyokkal is egy pop up képeslapot készítettünk, sőt a jövő héten a kicsikkel is azt fogunk. Annyira mutatós, és olyan egyszerű volt elkészíteni. Az ötletet itt mutattam. Bizonyára a fehér megoldás is jól néz ki, de én azt kértem a gyerekektől, hogy színezzék előbb ki, és csak aztán nyírjanak és ragasszanak. Így azért sokkal jobban mutat (legalább is szerintem). 

Mivel az ötletet már korábban megosztottam veletek, remélem nem baj, ha a kész munkákat itt mutatom meg.








Ugye hogy milyen ügyesek a gyerekek!

Ha tetszenek a nyuszik, vagy akár a képeslapok, készítsétek el ti is!

Jó kreatívkodást!




4 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon ügyesek!!!!Szuperek a képeslapok,a nyuszkók pedig nagyon cukik! :) Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. A tieid is nagyon jók. Aranyosak a nyuszik. Én meg ezt tárolom el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Erre jó az internet. Megosztjuk egymással, amit találunk. :)))

      Törlés