2014. április 15., kedd

Gyors húsvéti asztaldísz

Pár hete úszni járnak tanulóink. Az osztályom fele csütörtökönként járt egy pályázat révén, a másik fele, a harmadikosok felével most jár hétfőnként és keddenként. Felváltva kísérünk a harmadikos kolléganővel, illetve álljuk a frontot itthon. Tegnap én maradtam, és úgy alakult az idő, hogy nem tudtunk kimenni az udvarra, így kénytelen voltam gyorsan kitalálni valamit. Persze játszhattunk is volna a teremben, de én valami maradandót szerettem volna alkotni velük, amit haza is tudnak vinni.
Mivel sajtosdoboz, tojáshéj és műfű mindig "terem" nálam, nem volt kérdés, hogy hozzunk össze egy asztaldíszt. Persze, ha előre készülök, lehetett volna sárga vattából vagy pomponból a csirke, ragaszthattunk volna szemet és csőrt, de így is jó lett. Tanóra végére mindenki elkészült vele, így elégedett voltam.

Tehát amire szükségünk van: 1 sajtosdoboz alja vagy teteje, 1 tojás héja, műfű (még anyukám munkahelyéről van, anno 20 évvel ezelőttről, de krepp papírból is nyírhatunk vékony csíkokat), vatta, színes papír.

Szünetben készített prototípus

Munka közben



Elégedett mosoly a gyerekek arcán.


Akinek hirtelen van szüksége valami egyszerű dologra, készítse el ezt a kis asztali dekorációt!

Jó munkát!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése