2014. február 12., szerda

Osztás gyakorlása játékos feladatlapokkal

Még a nyári szünetben találtam rá azokra a feladatlapokra, amiket a műveletek gyakorlásánál lehet hasznosítani. Néhányat már mutattam is nektek. Gondoltam, a szorzásos, osztásos feladatlapokat és egyebeket is majd akkor osztom meg veletek, amikor használjuk. Aztán az utóbbi időben annyira összecsaptak a hullámok, hogy nem jutottam el odáig.

Most viszont szeretnék megmutatni néhány osztásos játékot, mivel épp időszerű. (Gondolom más iskolákban is most járnak a szorzásnál, illetve az osztásnál.)  Van, amit "magyarosítottam", van, amit egyszerűen kinyomtattam és tollal írtam rá az általunk tanult osztási formát. De mivel tudom, hogy még pár napig sok-sok mindent kell elkészítenem, gyorsan mutatom.  

Kincskereső játéknak neveztem el, mert aki helyesen végzi el a műveleteket, bejárja a szigetet, és megtalálja a kincset, amit a kalózok ástak el a szigeten. A megadott oldalon egyéb szigeteket is találhattok (én kilencet láttam), így több napon keresztül lehet kalózkodni, kincset keresni. (Arra ügyeljetek azonban, hogy a regisztráció után, egy hónapban csak 10 feladatlapot lehet ingyen letölteni!)

Forrás






Ugyancsak erről az oldalról való az a detektíves feladatlap, aminél Amerikában kell eljutni egyik városból a másikba, az osztás eredményének megfelelően. Nem tudom pontosan, hogy mi a sztori, de valószínűleg a detektív egy bűnözőt üldöz több városon keresztül. A lényeg a játék és közben a műveletek végzése. Itt néhány feladatot módosítottam, mivel nem tanultuk a kétjegyűvel való osztást. (A feladatokat én nem ezen a lapon fogom megoldatni, hanem négyzetrácsos füzetben, mert ugye most vagyunk az írásbeli osztás tanulásának kezdő szakaszában.)


Forrás


Remélem nektek is tetszik, és kipróbáljátok a gyakorlásnak ezt a fajta módját!
Jó játékot, jó tanulást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése