2014. január 12., vasárnap

Játékok az óra használatának gyakorlására

Ha már ismerik a gyerekek az órát, de jól jön egy kis gyakorlás, mutatok néhány ötletet.

Nagy kedvencem a dobókockás játék, mivel rövid idő alatt lejátszható, így egy matek órát is fel lehet dobni. A korábbi keresgélés közben akadtam erre is.
Két játékos külön lapon játszik. Miután dob a dobókockával (Ő dönti el, hogy 1 vagy 2 kockát használ, de ha van 12-es dobókocka az még jobb.), megkeresi a lapon a megfelelő órát és rátesz egy korongot. Győz az a játékos, aki először takarja le az összes órát. (Persze itt a tudás mellett a szerencse is számít, de azért játék.)

Forrás


Ha van egy kis időnk, mi is készíthetünk dobókockákat. Legyen egy dobókocka az óráknak és egy másik a perceknek. Azt írunk rá, amit akarunk, a dobás után a játékórán azt az időt kell beállítani, amit kidobtunk.

Telling time: roll dice, match time on dice to clock, state time aloud!
Forrás


A következő már egy társasjáték, ahol a játékmezőn van a hagyományos óra, és lapokon a digitális idő. Sajnos nem értettem pontosan az angol magyarázatot, de ugye az a jó az ilyen játékokban, hogy mindenki a saját szabálya szerint játszhatja. Remélem nem nagyon magyarázok mellé. 

A leírás szerint két játéktáblára és olyan lapokra van szükség (két példányban), ami a táblán lévő időt mutatja (ugyanis ez nem tölthető le, mivel az eredeti szerző ezt valami kis szivacsokra írta.). Két játékos játszhatja. Húznak egy lapot,  majd megkeresik a saját táblájukon hogy melyik hagyományos óra mutatja ugyanazt az időt, és lefedik vele. Ha már korábban lefedték, visszateszik és a társuk következik. Készíteni kell olyan kártyát (kártyákat) is, amin az áll, hogy :"Lejárt az idő." Aki ezt húzza, vissza kell, hogy tegyen egy lapot a játéktáblájáról a közösbe. Győz az a játékos, aki először fedi lesz az összes órát a tábláján.


Forrás

Ha csak az egész és fél órákat szeretnétek gyakorolni, ezt a játéktáblát töltsétek le hozzá!

Forrás


Az alábbi társasjátékhoz szükség van egy dobókockára és egy órára. Dobunk a dobókockával, lépünk, beállítjuk az órát a játékmezőben megadott időre. Ha helyes, ott marad a bábunk, ha nem, visszalépünk az előző helyünkre.

FORRÁS


Ismeritek bizonyára a bingó nevű játékot. A Google segítségével rengeteg órás bingót találtam. Kinek melyik tetszik, azt választhatja a gyakorláshoz.


Telling Time Bingo
Forrás


Végezetül egy kártyajáték, ahol dobókockára is szükségünk van. A kártyákat letesszük az asztalra, a számozásnak megfelelően 6 kupacba. Dobunk a dobókockával, a megfelelő kupacból felveszünk egy kártyát, megmondjuk, hogy mennyi az idő az órán. A társunk ellenőrzi, hogy helyes választ adtunk-e. Ha igen, lejegyezzük a lapunkra, és magunk elé tesszük a kártyát. Ha nem, visszatesszük a kártyát. Van a kártyák között egy-egy olyan (Return All Cards), aminél az összes kártyánkat vissza kell tenni, kivéve ezt a kártyát. Győz az a játékos, akinél a legtöbb kártya van a játék végén. (Én inkább azt választanám győztesnek, akinek a lapján a több megoldás, de ki-ki szíve szerint dönthet.)

Forrás


Remélem hasznosnak találtátok a bejegyzést, és számos játékot ki fogtok próbálni. 
Jó tanulást, játékot!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése