2013. november 11., hétfő

Képes napló helyett 2.

Éppen egy hónappal ezelőtt tettem közzé hasonló címmel egy bejegyzést, és most úgy gondoltam, jöhet a következő, az elmúlt hónapról. Mivel hónapok óta részt veszek "A nap fotója" játékban, hanyagolom a képes naplót. Az iskolában azonban történnek események, amit szeretnék megmutatni, de külön bejegyzéseket nem szeretnék hagyni. Így arra gondoltam, hogy így tömbösítve számolok be egy-két tevékenységről, élményről. Immár második alkalommal.

Persze az egy hónap olyan hosszú idő, hogy bizonyára sok dolog marad ki ismét. De holnaptól jobban odafigyelek, hogy ne maradjatok le semmiről.


Sikert aratott a golyós számoló, a flipbook -amit azóta is folyamatosan használunk-, és a többi feladatlap, amit a számkörbővítésnél használtunk.







Halloween-hez kapcsolódóan is sok dolgot valósítottunk meg az ötletként bemutatottak közül.   Az osztállyal is készítettünk memóriakártyát, ...




számoltunk és színeztünk, ... 






... környezeten társasoztunk, így ismételtük át az erdő témát. A társasjátékhoz a gyerekek írtak kérdéseket, némelyiken jót mosolyogtunk játék közben. Sajnos a suliban van, így nem tudom közkinccsé tenni, pedig megér egy mosolyt.





Kipróbáltuk a buborékos fóliával való festést. Születtek szép és kevésbé szép munkák (ahogy általában). Volt aki sok vizet használt, így egybefolyt neki az egész. Majd még gyakoroljuk.






Osztályom néhány tanulójával fogápolási versenyre készülünk, ahol előzetes feladat a plakát készítése. A múlt héten közös munkával készítettük el. A múltkori vártúra adta az ötletet. Az édességek nem tudják bevenni a várat, mivel a katonák fogkefével védik a vár lakóit.







A gyümölcsprogram keretében egy meglepetéssel kedveskedett a beszállító. Minden gyerek kapott egy uzsonnás dobozt, tele egészséges finomságokkal.





A keveredés elkerülése végett csütörtökön rajzórán minden dobozt egyedi ruhába "öltöztettünk". Mivel a piros dobozon nem érvényesült volna a szalvéta, először fehér akrilfestékkel festettük le a tetejét, ezután szalvétatechnikával díszítettük. Ugye milyen szépek lettek? (Közben sajnos elromlott a monitorom, így csak remélni tudom, hogy jók a képek. Eltűnt a sárga, így piros és kék minden. :(((   )






A kézműves szakkörön Márton napjához kapcsolódóan  a kicsikkel libát készítettünk krepp papírból. Mivel az én dolgom volt a ragasztózás, csak az utolsó pillanatban volt időm egy fotót készíteni. Viszont most készült csoportkép. 







Az osztályommal is folytattuk ezt a témát. Velük ablakkép készült, ami egy ideig a termet fogja díszíteni.





A múlt héten üzenetet kaptam a mi kis tündérünktől, Mamintitől, aki a Mikulás "titkos tanonca" lett. Pénteken megérkezett a csomag, ma ki is bontottuk az osztályommal. Nagy volt az öröm, mikor meglátták a benne lévő ajándékokat. Már csak azt kell eldöntenem, hogy egyszerre osszam ki mindenkinek, vagy valamilyen "zsarolási" célzattal használjam fel. 
Kedves Maminti! Köszönjük, hogy (ismét) gondoltál ránk! 




Ezek után mit is mondhatnék még? Tartalmas, eseményekben gazdag hónapon vagyunk túl ismét. Ami előttünk áll, a közelgő karácsonyi készülődés miatt még izgalmasabb lesz. (Remélem!)




2 megjegyzés:

  1. Ez igen!Volt bőven esemény,jó sok mindent csináltatok:))Gratulálok!Jó látni a gyerekeket,olyan aranyosak:)

    VálaszTörlés