2013. április 15., hétfő

Föld Napja: feladatlapok és linkajánló

Évek óta megemlékezünk a Föld napjáról, melyhez jó pár dolgot gyűjtöttem az internetről. Most előszedtem a DVD-imet, és arra az elhatározásra jutottam,  hogy felteszek minden hasznos dolgot, legyen meg nekem is, és más is tudjon válogatni, ha még nem kezdett bele a keresgélésbe. (Néhányat a Google segítségével újra megkerestem, a forrás pontos megjelölése érdekében.)

Általában vetélkedőt rendezünk, a kisebbeknek mese-vagy mozidélutánt tartunk. Az idén túrázni megyünk az alsó tagozatosokkal, ezért azt találtam ki, hogy Virág lapbook-ját alapul véve valami hasonlót csinálunk a héten az osztályommal. (A múlt szombaton osztotta meg a 317 érdeklődővel a lapbook-ot.) Köszi Virág az érdekes feladatokat!


Most pedig lássuk az én gyöngyszemeimet:

Több oldalon is fenn van az Öko Panna és Öko Palkó kalandjai, 1-2. osztályosoknak való színező. Innen letölthetitek. 




 Hogyan kell tudatosan vásárolni? Innen megtudhatjátok. 2 tanóra anyagát találjátok meg, természetesen a környezetvédelem jegyében. Bár 13-14 évesek számára készült, szerintem kisebbekkel is meg lehet beszélni sok dolgot.



Évekkel ezelőtt találtam, de most szintén ráakadtam az alábbi kis füzetre, mely nagyon jól hasznosítható. Nem tudom, ki volt az eredeti feltöltő, most erre  és egyéb sok anyagra (ami nekem is megvan) Beánál találtam rá újra. Köszönet a hasznos linkekért Bea!) Idén ezt fogom alapul venni, és lehetőség szerint minél több dolgot megbeszélni az osztályommal. 



Amit még megmutatnék, csak azért, hogy még jobban felkeltsem az érdeklődéseteket, és ellátogassatok az említett oldalra, az az alábbi néhány kiadvány. Készült hozzá feladatlap, és ami a lényeg, tanári kézikönyv. Nemcsak a Föld Napján lehet hasznos, hanem környezetismeret órákon is.


5-7 éveseknek innen


6-10 éveseknek innen


9-12 éveseknek innen,  11-15 éveseknek innen, végül 14-18 éveseknek innen.




Végül néhány mese a környezetszennyezésről, környezetvédelemről


Palackok az erdőben (és még számos mese itt)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, kerek, sűrű erdő. Ebben az erdőben lakott emberemlékezet óta egy koboldcsalád. Mindenki tiszteletben tartotta őket, hiszen mindnyájan hallottak róla, hogy a koboldok vigyáznak az erdőre, mindnyájuk közös lakhelyére.
Egy szép napon, amikor a tavaszi napsugár egyre bátrabban próbálgatta az erejét, a kis koboldok az erdő szélén játszadoztak. A hó még foltokban takarta az erdő talaját, de egyre többet mutatott meg az avarból és az új erővel növekedni kezdő fűszálakból. Egyszer csak a koboldok azt vették észre, hogy az erdő széli árokban valami furcsa, általuk ismeretlen tárgyak meredeznek ki a hó alól.
– Mik lehetnek ezek? – kérdezte Kinga, a kis koboldlány.
–Az emberek rakták ide ezeket. Nem kell már nekik, azért hozták el. Úgy hívják, hogy szemét – válaszolta Tódor, a legbölcsebb koboldgyerek.
– Azért hozták, mert azt hitték, hogy nekünk kell?
– Nem, csak azért, mert nem tudták máshová tenni.
– Jé, mi ez a furcsaság? – kérdezte Kinga csodálkozva. – Látom, ami mögötte van!
– Ez egy üveg. Ilyenbe töltik az emberek az italokat.
– És miért nem töltenek bele újra valamit?
– Van olyan üveg, amibe csak egyszer töltenek innivalót, aztán kidobják.
– Micsoda pazarlás! Van itt egy csomó olyan, ami hasonlít az üveghez, csak olyan átlátszó, és nem olyan kemény.
– Ezek a műanyagpalackok. Ebbe is innivalót töltenek, és többnyire csak egyszer isznak belőle.
– És mindig újat és újat csinálnak? Meg kellene mondani nekik, hogy ne csináljanak többet, mint amennyi kell az állatkáknak.
– Milyen állatkáknak?
– Nincsenek olyan állatkák, amik lebontják ezeket, mint az elpusztult fák törzsét?
– Sajnos nincsenek. Ezek itt maradnak az idők végezetéig. A műanyagot el lehet égetni, de akkor mérgező füst keletkezik, tehát ez sem egy jó megoldás. Az üveggel azért is vigyázni kell, mert ha eltörik, megvághatja az állatok lábát.
– Segítség, segítség! – hallottak egy vékony hangot a koboldgyerekek az egyik műanyagflakon felől.
Ahogy közelebb mentek, látták, hogy a palackban víz van, és abban kapálódzik egy kis, fekete bogár.
– Hát te meg, hogy kerülsz oda? – kérdezték a koboldok.
– Csak meg akartam nézni, hogy mi van ebben a micsodában. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyomat, és belepottyantam.
A kis koboldok feldöntötték az üveget. A víz kifolyt, és a vízzel együtt a bogárka is kikerült belőle.
– Köszönöm, megmentettétek az életemet! – hálálkodott a kis bogár.
– Szóra sem érdemes – mondta Tódor. Valamit viszont tennünk kell, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer – fordult a többi koboldgyerekhez.
– Küldjük vissza a palackokat az embereknek! – javasolta Kinga.
– Elég lesz hozzá a varázserőnk? – kérdezte az egyik kis kobold.
– Ha mindnyájan együtt varázsolunk, akkor igen! – mondta Kinga, és már szaladt is körbe szólni a koboldgyerekeknek, hogy jöjjenek varázsolni.
Az összes kis kobold leült a palackok köré, megfogták egymás kezét, behunyták a szemüket, és a palackok hamarosan felemelkedtek, és elindultak a város felé.



A csengő hangú királylány (itt találjátok a teljes mesét)


  

Találtam néhány külföldi oldalt is szokás szerint, azokat alapul véve fogok még néhány feladatlapot készíteni magyar  és matekórára. Ha készen lesz, megmutatom azokat is.



7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönjük! Kedves vagy, hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak a továbbító szerepét játszottam. De örülök, ha találok valamit, megosztom, így annak, aki ide látogat, már nem kell annyi sok időt töltenie a további keresgéléssel. :)

      Törlés
  2. Mennyi idő elmegy keresgélésre! Köszönjük szépen! Itthon is meg kellene tartanunk nem csak suliban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! Szerintem megtartjátok otthon is, és nem csak ezen az egy napon. :))

      Törlés
  3. A környezetvédelmi kalandfüzet Zöld Béka tanárúr remek munkája.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy megírtad. Linket tudsz hozzá esetleg, hogy pótoljam?

      Törlés
  4. A környezetvédelmi kalandfüzet Zöld Béka tanárúr remek munkája.

    VálaszTörlés