2013. március 22., péntek

Szobai játékok 2. Szabadulj!

Amit most ajánlok, egyszerű kockajáték, szintén a De jó játék ez gyerekek című könyvből. Ebben a könyvben számos olyan játék van, amit mi játszottunk gyerekkorunkban. (Lehet, hogy ebből tanította meg valaki valakinek, aki aztán megtanított minket? Valószínű.) A lényeg, itt az ideje továbbadni, mielőtt feledésbe nem merül.

Egy keményebb papírlapra 6 db kört rajzolunk, s a dobókocka számai szerint 1-6-ig számozzuk őket. A körök akkorák legyenek, hogy 1-1 gomb beleférjen. Minden játékos kap 10 db gombot (vagy babszemet, apróbb tárgyat.) 
kezdődik a játék: Sorban mindenki dob a kockával. Az első a dobott számnak megfelelő kört ( pl. az ötös számú kört) elfoglalja azzal, hogy egy gombot ráhelyez. A többiek a dobás után már csak üres körbe tehetik gombjukat, ha foglalt a kör, nem tehetnek le, sőt fel kell venniük az ott levőt is. Kivétel a 6-os dobás. Aki hatost dob, a foglalt körökbe is lerakhat egy-egy gombot.
Az győz, aki először rakta le az összes gombjait.


Természetesen bárki módosíthat a játékszabályon, amit én meg is tettem. 
Miután a héten húsvéti témákat keresgéltem, párhuzamosan a régi játékok mellett, az jutott eszembe, mennyivel izgalmasabb lenne ez a játék, érdekesebb játékmezővel. (Persze, ha unatkozunk, és nincs kéznél semmi, az eredi ötlet a legkézenfekvőbb, mivel ahhoz csak egy papírlap kell. De ha már lúd, legyen kövér.)

Külföldi oldalakon találkoztam olyan játékkal, hogy dobj két vagy három dobókockával, add össze, és színezz vagy tégy egy korongot az eredményre. Miért ne lehetne az ilyen lapokat használni ehhez a játékhoz?  Kicsit nehezebb,  több mező van, éppen ezért szerintem még izgalmasabb a játék.  



Ezt már mutattam más feladatként


Forrás


Forrás


Három dobókockával:

Forrás

Forrás


Ezt még a tavaszi szünet előtt megmutatom az osztályomnak. 

Próbáljátok ki ti is! Jó játékot!



8 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon tetszenek ezek is!A dobókockás játékok közül szinte mindegyik bejött Bencének(a régebben mutatottak közül is).Köszönjük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem élvezte a játékot, mert az enyémek nagyon szeretik a dobókockásat.

      Törlés
  2. Kedves Icu! Nekem azêrt tetszenek az ötleteid, mert nem igényelnek több ezer forintot! Az én drága sógornőm játéknagykereskedésben dolgozik, mint üzletkötő... Ne tudd meg mennyi játékot hozott a lányoknak! Boltot tudnék nyitni...a padlás tele...már adakoztam is el belőle... Hiába mondom, hogy elég már...
    Nos ezek ott foglalják a polcokat. Nem játszik a társasokkal sem. Viszont amit én készítek azt ölelgeti és szereti. Aminek azért örülök, mert kezdtem félni, hogy majd anyagias" lesz és követeli az újabbakat. Nem mondom, hogy nem próbálkozik ha játékot lát, melyik gyerek hagyja figyelmen kívül"...de beéri egy határozott neMmel. Úgy hogy ezért vagy plusz kincs nekünk szülőknek! Értékeket mutatsz régi és új játékokat, amik nem fölöslegesek...nem butítanak...gondolkodásra ösztönzi őket játékosan.
    Köszönjük szépen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Flóra!
      Olyan szépeket írsz, hogy teljesen elolvadok a sok dicsérettől. :)) Köszönöm szépen. Egyébként nekem is az a meglátásom, hogy sokkal értékesebb az, amit mi készítünk. Legalább is én jobban örülök az ilyen ajándékoknak, és karácsonyra én is készítek mindig. Van egy barátunk kisfia, kb 10 percet játszik az új játékkal, mert neki is annyi van. De szerintem az általunk készített játékban, ajándékban benne van a szeretetünk is, ettől lesz becses a másik számára.

      Törlés
  3. Kedves Icu!
    Most találtam a blogodra egy követőm által. Nagyon jó dolgokat írsz, tetszenek. Én is hasonlóan gondolkodom az oktatásról, csak már 37 éve.
    Hasonló blogot vezetek Tanító néni jegyzetei címmel. Nézz be hozzám!
    Üdvözöllek: Erika.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika!
      Jól esik egy szakmabelitől hallani a dicséretet, köszi. Én már lassan 1 éve követlek. :))
      Icu

      Törlés
  4. A szálak összeérnek!
    Köszönöm!
    Erika

    VálaszTörlés