2012. július 29., vasárnap

Logikai feladatok 5.

Van még néhány gondolkodtató feladat a tarsolyomban, íme a következő adag.



1. A körzeti olimpián Béla, Feri és Gábor is részt vett. Közülük a 8. osztályos súlylökésben versenyzett, a másik futásban, a harmadik magasugrásban. Béla, aki 7. osztályos, szívesebben futott volna. Feri nem látta a súlylökők versenyét, mert azzal egyidőben versenyzett ő is. 
Ki melyik sportágban versenyzett?


2. Annának, Borinak és Julinak a hobbija a bélyeg, képeslap illetve a szalvétagyűjtés. Anna, és aki képeslapot gyűjt, táborból ismerik egymást. Juli nem gyűjti a képeslapot, de legalább 5 évvel idősebb, mint aki szalvétát gyűjt. Ki mit gyűjt?


3. Lukácsék, Majorék, Kovácsék és Simonék egy házban laknak. Mindegyik családban van 1 vagy 2 gyerek. Nevük: Emil, Feri, Gizi, Jancsi, Kati, Miklós. A 11 éves Gizi és a 13 éves Emil testvérek. Jancsi Majorék fiával barátkozik. Lukácséknak és Simonéknak 1-1 gyerek van. Majorék gyermekei ikrek. Majorék 10 éves fiának Feri a neve. Miklós és Feri egyidősek. Lukácsék kislánya 8 éves. 
Mi a teljes nevük?


4. Négy baráti házaspár férfi tagjainak utóneve: Béla, János, Péter és Zoltán. Feleségeik: Erika, Gabi, Rita és Zsuzsa. Béla esküvőjén vendégként voltak jelen Zsuzsa és férje, ezenkívül Erika és János. János esküvőjére hivatalos volt Gabi és Erika. Zoltán esküvői vendégei között Péter és Zsuzsa is ott voltak. 
Kinek ki a felesége?


5. Feri, Géza, Imi és Jancsi a 3.a, 3.b, 4.a, és 4.b osztályba jár. Feri és a két negyedikes beszélgetett, amikor Jancsi közbeszólt és állította, hogy négyük közül hárman egy-egy újságot járatnak: Okét vagy Tudorkát. A három előfizető: Feri, Géza és az, aki a 3.a osztályba jár. Egyikük, aki 4.b-s, mindkét újságot járatja. Melyik osztályba járnak, és ki járat 2 újságot?



És akkor jöjjenek a megoldások: 

1. 

súly
futás
ugrás
Béla
-
-
x
Feri
-
x
-
Gábor
x
-
-


2. 

bélyeg
képeslap
szalvéta
Anna
-
-
x
Bori
-
x
-
Juli
x
-
-


3. 

Emil
Feri
Gizi
Jancsi
Kati
Miklós
Lukács
-
-
-
-
x
-
Major
-
x
-
-
-
x
Kovács
x
-
x
-
-
-
Simon
-
-
-
x
-
-


4. 

Erika
Gabi
Rita
Zsuzsa
Béla
-
X
-
-
János
-
-
x
-
Péter
-
-
-
x
Zoltán
x
-
-
-


5. 

3.a
3.b
4.a
4.b
Feri
-
x
-
-




Géza
 -
-
-
x



x
Imi
-
-
x
-




Jancsi
x
-
-
-




2012. július 25., szerda

Érdekességek az olimpiák történetéből

A nyári olimpiához kapcsolódóan próbáltam keresgélni a korábbi olimpiákról egy ismertetőt, mivel az a tervem, hogy szeptemberben az osztályommal egy kis időt ezzel a témával fogunk eltölteni. Arról már írtam, hogy a dekorációm is az olimpia jegyében készül az idén.

Korábban nagyon sok diafilmet töltöttem le különböző oldalakról, és így jutott eszembe, hátha van ilyen témában is diafilm. Kettőt is találtam, az első 1984-as olimpiáig mesél érdekes dolgokat, a másik a Helsinki olimpiáról mutat képeket.

Ezen az oldalon ezek mellett más témában is találtok diafilmeket. Ízelítőül néhány képkocka:









2012. július 23., hétfő

Képes napló 7.

A múlt hét a főzés és a teremdíszítéshez való ötletek keresgélésének jegyében telt. Már írtam róla, hogy lemaradtam egy turis lepedőről, viszont így jött az ötlet az olimpiai kabalákkal. Addig keresgéltem a neten, hogy sikerült megtalálnom az elképzelésemhez a tökéletes figurákat. (A héten ki is nyomtatom, és folyamatban van a többi dekoráció készítése is.)

Forrás: Google


Keresgélés közben találtam jó pár olyan feladatot, amik az olimpiához kapcsolódnak, illetve vasárnap egy olimpiai társasjátékot is. Már el is kezdtem a fordítást. Persze lesznek olyan mezők, ahová én mást fogok írni az eredeti helyett, sőt, én több mezőre írok majd.





A héten is sokat sütöttem, főztem. Érdekes, biztos ti is észrevettétek, hogy nyáron a főzéssel és mosogatással telik el a nap nagy része. Iskolaidőben nálunk csak a vacsora a közös, napközben mindenki máshol van. Ilyenkor viszont próbálok mindenkinek a kedvében járni és olyanokat sütni-főzni, ami a kedvencük, és amire a tanév során néha nem jut idő. Szombatra vendégeket is vártunk, akkor egy kicsit átestem a ló másik oldalára, a mennyiséget illetően. A hamburgerzsemle receptjét a sógornőmtől kaptam, hasonló van fenn a neten is, a töltött korong receptjét itt találtam. 

Hamburgerzsemlék és töltött korongok



Kedvencnek számít nálunk a tejfölös keksz, mert sütés nélkül gyorsan elkészül és finom. Egy nagy pohár tejfölbe teszünk 3-4 evőkanál cukrot és 1 csomag vaníliás cukrot. Utána a kekszet rétegezzük vele. A lényeg, hogy a tetejére a massza kerüljön. Ha reggel készítem, estére már megpuhul és ehető.






Pár napig aggódtam a kutyánkért, mert nem nagyon volt étvágya, végül elvittük az orvoshoz. Örültem, hogy végül is nincs komoly baja, de azért az étvágya és a viselkedése még mindig nem a régi. Megszoktuk, hogy hiperaktív, most meg állandóan a nyomomban van vagy alszik. Nagy nehezen szoktattuk rá, hogy kint aludjon, most pár nap alatt visszaszokott a benti alváshoz.





Évek óta van egy különös vendége a kertünknek. A héten sikerült lencsevégre kapni az én "kolibrimet". A lányom és a barátja állították, hogy Magyarországon nem él, de nem nagyon akartam hinni nekik.  Végül kiderült, hogy én is ugyanabba a hibába estem, mint azok, akik a kacsafarkú szendert nézték kolibrinek. 




Tavaly a születésnapomra fekete kálát kaptam a lányaimtól. Azt hittem, tönkrement, de végül pár hete kibújt a földből. Kiültettem a kertbe, hátha gyönyörködhetek majd a virágában. Sajnos egész héten rossz idő volt, (az egyik levelét letörte a szél)  nem tudom lesz-e belőle valami.



Ilyen lenne

2012. július 21., szombat

Nyári olimpia: lapozó, feladatlapok gyerekeknek

Ismét külföldi blogokat szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Az olimpiához kapcsolódóan jutottam ezekre az oldalakra, de ezután is vissza fogok térni, mert hasznos ötleteket találtam. Az első, amit ajánlok azért jó, mert nagyon sok lapozót lehet találni az oldalon. Természetesen az olimpiához kapcsolódóan is, amit szándékomban áll "magyarosítani", és majd szeptemberben az iskolában elkészíteni.








A következő:

Itt találtam egy egész csomagot, amelyben az olimpiához kapcsolódóan vannak feladatok, nemcsak angol, hanem francia nyelven is.

Summer Olympics Printables

Ízelítő a feladatokból: 






Ha érdekelnek a feladatok, látogassatok el az oldalakra! Jó böngészést!

Logikai feladatok 4.

Korábban már volt hasonló bejegyzésem, de elég kevés megoldás jött rá, ezért hanyagoltam. Most viszont úgy gondoltam, hogy közzéteszem még a többit, de változtatok a közzétételen. Vagyis a feladványok végén megtaláljátok a megoldást is. Remélem azért lesz, aki nekiáll és csak utána ellenőrzi a megoldását. Ezek elég könnyű feladványok, az utolsó gondolkodtatóbb egy kicsivel, de gondoltam belelendülni talán jobb ezekkel.
Jó fejtörést!



1. Feri, Gyula, Jancsi és Karcsi meglátogatták egy barátjukat. Családi nevük: Kiss, Nagy, Szabó, Molnár. Elsőnek Molnár érkezett, 2-nak Jancsi, majd Kiss végül Gyula. Mindenki hozott valami: Molnár bűvös kockát, Feri golyóstollat, Gyula virágot, Szabó könyvet. Mi a négy fiú neve?


2. A 7-8. osztályosok műsort adtak elő. Panni, Jani és Kati szerepeltek. Egyikük -aki nyolcadikos- mondta az ünnepi beszédet, a másik hegedült, a harmadik szavalt. Jani csak hetedikes, de szavalni szeretett volna, Kati nem hallotta jól az ünnepi beszédet, mert akkor a színpad mögött állt. Panni nem tud hegedülni.


3. Karcsi, Géza és Tamás magasugrásban, futásban, ill. asztaliteniszben versenyzett. Mindegyik nyert arany, ezüst vagy bronz érmet. Ki melyiket nyerte, ha: az asztaliteniszező, aki Karcsi barátja, bronzérmet nyert. A magasugró nem kapott aranyérmet, Tamás nem atletizál. Karcsi nem magasugró.


4. A kétpárevezős csónakok versenyén 4 pár indult. Laci és párja megszerezték az 1. helyet. Karcsi és párja a 2. helyre került. Miklós és párja Dani, gyorsabb volt, mint Balázs és párja. Jancsi párjával másodiknak ért célba. Pista és párja az első 3 helyezés egyikét érte el. Nándinak Balázs volt a párja.
Kik voltak a párosok, hányadikok lettek?


5. Öt barátnak: Béla, Dezső, Gazsi, Feri és Janinak más-más márkájú autója van: Fiat, Lada, Skoda, Trabant, Wartburg. Egyik vasárnap úgy döntöttek, hogy hétfőtől kezdve kipróbálják egymás autóját. Naponta cseréltek, így pénteken már mindenki a saját autójában ült.
Kinek milyen kocsija van, ha tudjuk: Kedden Feri használta a Wartburgot. Csütörtökön Bélánál volt a Trabant, Gazsinál a Lada. Hétfőn Gazsié volt a Trabant. Szerdán Feri a Skodával közlekedett, Jani pedig a Wartburggal.



És akkor jöjjenek a megoldások: 

1.

Kiss
Nagy
Szabó
Molnár
Feri
x
-
-
-
Gyula
-
x
-
-
Jancsi
-
-
x
-
Karcsi
-
-
-
x


2.


vers   
hegedű
beszéd
Panni
-
-
x
Jani
-
x
-
Kati
x
-
-




3.


ugrás
futás
a.tenisz
1. hely
2. hely
3. hely
Karcsi
-
x
-
x
-
-
Géza
x
-
-
-
x
-
Tamás
-
-
x
-
-
x




4.


Dani
Jancsi
Pista
Nándi
1.
2.
3.
4.
Laci
-
-
x
-
x
-
-
-
Karcsi
-
x
-
-
-
x
-
-
Miklós
x
-
-
-
-
-
x
-
Balázs
-
-
-
x
-
-
-
x




5. Úgy lehet következtetni, hogy Ferié a Trabant, mert kedden és szerdán más márkájú autó volt nála, a Trabant pedig hétfőn és csütörtökön volt másnál. Stb.



hétfő
kedd
szerda
csütörtök
Péntek
Béla
Wartburg
Fiat
Lada
Trabant
Skoda
Dezső
Skoda
Lada
Trabant
Wartburg
Fiat
Feri
Lada
Wartburg
Skoda
Fiat
Trabant
Gazsi
Trabant
Skoda
Fiat
Lada
Wartburg
Jani
Fiat
Trabant
Wartburg
Skoda
Lada