2012. május 8., kedd

Egészséges életmód, Mese Misikéről

Az új témára készülve keresgéltem feladatokat a könyveim és a dvd-im között.
Egy könyvet már megosztottam veletek, most  itt egy aranyos kis mese a mosakodás fontosságáról egy könnyen elkészíthető gyümölcsöstál, valamint egy összekötős feladatlap a szabadidő helyes eltöltésének lehetőségeiről.


Méhes György: Mese Misikéről

A lábmosást abból a célból találták ki, hogy tiszta legyen a lábunk. Misike azonban tudja, hogy ez óriási tévedés. a lábmosás célja az, hogy őt, Misikét megkínozzák. Épp ezért mindent elkövet, hogy ne kelljen lábat mosnia.
- Az esti mesének vége, kisgyereknek ágyban a helye – hallatszik anya hangja a konyhából. A holnapi ebédet főzi.
Misike keményen megkapaszkodik a székében.
-Én már nem vagyok kisgyerek. Majdnem elmúltam hat éves.
- -Múlt hónapban voltál öt – feleli zordan bátyja, Zoli.
- - Akkor sem vagyok kisgyerek.
- - Ha nagy vagy, akkor éppenséggel lábat kellene mosnod.
Misike szenvedélyesen bizonygatja, hogy tegnap is mosott lábat, tegnapelőtt is, sőt még a múlt héten is.
- - Mozgás, prücsök – áll mellette Zoli az ítéletvégrehajtó.
- - De nekem teljesen tiszta a lábam. Borzasztóan tiszta.
Lerángatja a cipőjét, harisnyáját, és égnek emeli a talpait.
Zoli szíve azonban keményebb a kőnél.
- Gyerünk!
Misike ravaszkodni kezd.
- Nekem nem szabad lábat mosni – köhécseli. – Meg vagyok hülve, és tüdőgyulladást kaphatok. Különben és kificamodtak a lábujjaim.
Ennek bizonyítására úgy mozgatja a lábujjait, mint egy majom.
Mikor ez sem enyhíti meg Zolit, Misike zokogni kezd.
Édesanya félrehúzza a tűzről a lábasait és bejön. Misike úgy kapaszkodik az ölébe, mint a végső menedékbe.
- Nem akarok lábat mosni... – hüppögi.
Édesanya, ölében Misikével, leül.
- Mondjak inkább mesét?
Misike hozzásimul, és anya mesélni kezd.
- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény, akit Mesebeli Miskának hívtak.
- Pont úgy , mint engem.
- Pont úgy. Ez a Miska ügyes, okos fiú volt, csak éppen nem tudott gyorsan szaladni.
- -Én tudok. – kotyog közbe Misi.
- Mesebeli Miska igen-igen búsult, mert a gyerekek mindik utolérték őt fogócskázás közben, és a focicsapatba sem vették be. Azt mondták: “Olyan gyors vagy, mint egy csiga. “ Csigabiga Miskának csúfolták.
- Engem se vettek be a fociba.
Gondolt egy nagyot Mesebeli Miska, és elment egy doktor bácsihoz. Elpanaszolta neki búját-baját. A doktor bácsi így szólt:
- Mi sem egyszerűbb. Mosdjál meg minden nap hideg vízben, és a lábadat is mosd meg alaposan. A víznek varázsereje van, felfrissít, pihentet, megedz.
Mesebeli Miska megfogadta a doktor bácsi tanácsát, és még aznap megmosdott és lábat is mosott. Lássatok csodát, másnap már gyorsabban szaladt, mint annakelőtte. Addig mosta a lábát, addig mosakodott, addig futott, míg úgy száguldott, mint a szélvész. A gyerekek valósággal könyörögtek neki, hogy álljon be a focicsapatba.
Idáig jutott édesanya a mesével, s talán még folytatta volna, de Misike leugrott az öléből.
- Anya, édesanya, menjünk a fürdőbe.
- Miért Misike?
- Lábat akarok mosni, és derekég megmosdom tiszta hideg vízzel. Én is focizni akarok.
Azóta Misike minden este egyedül , önszántából megmossa a lábát, sőt meg is szappanozza. Meglátjátok, előbb utóbb híres futóbajnok válik belőle, vagy az is lehet, hogy ő lesz a gólkirály.





Gyümölcsöstál az egészséges táplálkozáshoz:





És a feladatlap: 

                       
Ezen az oldalon találtam a képeket, és állítottam össze a feladatlapot.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése