2012. március 26., hétfő

Szókincsfejlesztés játékosan

Korábban már írtam, hogy a Meixner-féle Játék tankönyvcsaládból tanítok, ami nagy hangsúlyt fektet a szókincsfejlesztésre. Vannak azonban olyan tanulóim, akik az alapvető szókinccsel sem rendelkeznek, és ha háromszor kerül elő ugyanaz a szó, akkor sem tudják, hogy mi a jelentése. (Egyik ilyen szó pl. a rakomány, amit két tanulóm még mindig nem jegyzett meg, pedig minden alkalommal megbeszéljük és mondatot is mondunk vele.)
A régi, szerintem még a Romankovics tankönyvcsaládhoz készülhettek az alábbi kis tanulói szókártyák, amit mostanában korrepetáláson vettem elő.

 Így néz ki a doboza, talán valakinek ismerős.
Minden gyerek húzott 5 szókártyát és azt a feladatot kapták, hogy írják körül a szó jelentését. (Mintha ők írnának találós kérdéseket, azt ugyanis nagyon szeretik.) Mikor mindenki elkészült, kezdődött a játék. Felváltva olvasták fel a mondatokat, és aki a meghatározás alapján kitalálta a szót, kapott egy korongot a katicájára.
Íme a győztes gyerek katicája, aminek már nem is 7, hanem 10 pöttye van.
Az egyik alkalommal csomagolópapírt vettem az egyik boltban, mert le volt árazva. Gondoltam, hátha jó lesz valamire.
Aztán most itt az egyik ötlet: a másodikos olvasókönyvünk szavait írtam a kis képek hátoldalára, előtte lamináltam. (Alkoholos tollal írtam, amit később letörölve újabb szavak kerülhetnek rá.)
Órán, vagy korrepen ebből húznak a tanulók és mondanak vagy írnak vele mondatot, vagy körülírják, hogy a többiek találják ki a szót magát.
(Végül is itt a képeknek nincs jelentősége, csak annyi, hogy aranyos.)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Icu!
    Hihetetlen, hogy ennyi idő után is ilyen kreatívan tudod csinálni! Andi

    VálaszTörlés
  2. Kedves Andi!
    Köszi.
    Tudod 4 évente új gyerekek jönnek, mindig más tankönyvcsaládból tanítottam eddig, tehát kénytelen voltam és vagyok állandóan megújulni, és keresgélni. De bevallom őszintén, ha azt hiszik a gyerekek, hogy játszanak, sokkal könnyebben megy a tanulás. Ezért találgatok ki ilyen játékokat.

    VálaszTörlés